II. Dunántúli Motorkiállítás és Vásár 2006

Második dunántúli motoros kiállítás, Győr Második dunántúli motoros kiállítás, Győr

Második dunántúli motoros kiállítás, Győr

További képek

 

2006.márc. 24-26.

Aki a tavalyi a GyőrAutópláza által megrendezett Első  Dunántúli Motorkiállítás és Vásárról lemaradt, bizonyára nagyon figyelte a mikor lesz hasonlóra lehetősége, mert az elmúlt hétvégén megrendezésre került Második Dunántúli Motorkiállítás és Vásárra már a pénteki nyitás napján is jelentős mennyiségű látogató érkezett, pedig aznap még munkanap volt.

Nem véletlenül övezte  a rendezvényt a hatalmas érdeklődés, hiszen mind a kiállítók számában, mint típus és modellválasztékban sikerült még a tavalyinál is többet felvonultatni. Az idén  késve érkezett tavasz felsorakozott a kiállítás támogatói közé, ha nem is teljesen maradéktalanul, mert a szombaton és vasárnap enyhén szemerkélő eső országosan csak Győrt vette célba. Mindez aligha szegte az igazi elszánt motorosok kedvét, hiszen ennyi típust  egy helyen és időben sehol másutt nincs alkalmuk megtekinteni, összehasonlítani és egyúttal választani is.

Már ez is különleges élményeket adott a rendezvény ideje alatt mindvégig özönlő látogatóknak, de ráadásul kiegészülhetett olyan különleges élményekkel mint a terepen történő quadozás, vagy a helikopteres sétarepülés. A kevésbé merészek a motorkerékpár szimulátoron szerezhettek hosszú időre szóló élményt. A még kevésbé merészek a modell versenyzők bemutatóit  illetve a krossz enduró csapat látványos bemutatóit nézhették meg.

Az  összesen mintegy 4000m2 bemutatóteret végignézve a fáradtabbak a car cafe büfében kerestek frissitő kikapcsolódást. Az elszántabbak pedig élve  a jelentős szezonnyitó kedvezményeket adó motoros felszerelést és kiegészítőket nyújtó AunerShop ajánlatával rögtön jól felszerelten kezdhetnek neki a most indult motoros szezonnak.

Aki nyitott szemmel járkált a rendezvényen az olyan kuriózumokat is felfedezhetett, mint a Dakart is megjárt  KTM motorkerékpárt. Miló Viki a magyar boksz világbajnok  is áldozott a kiállítás megtekintésére a szabadidejéből, hiszen bár talán nem köztudott, de ő is szenvedélyes motoros.